FELJELENTETTÉK PÓCS JÁNOST
Anonymous 8:39
Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista büntetőeljárás megindítását kérte Pócs János ellenzéki képviselővel szemben. Az aktivista állítása szerint – amelyet 35, bizonyítékként szolgáló dokumentummal támasztott alá – a Fidesz politikusa pénzt utalt hamis nyilatkozatokért.
Lakatos Ádám gyermekjogi aktivista a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen tett feljelentést, és azt kérte a szervtől, hogy tegye meg a szükséges büntetőeljárási intézkedéseket – közölte a Népszava.
„A birtokomba került információk és bizonyítékok alapján felmerült annak a gyanúja, hogy Pócs János, illetve a vele kapcsolatban álló személyek több esetben anyagi ellenszolgáltatást adhattak olyan személyek részére, akik feladata lehetett egyes személyek – közöttük adott esetben állami gondozásban élő gyermekek, illetve civil személyek – megkeresése, lejáratása, befolyásolása vagy velük szembeni negatív kampány folytatása” – írja a lap birtokába jutott beadvány.
A feljelentő egy pendrive-on 35 bizonyítékként szolgáló dokumentumot is mellékelt. Szerinte jogellenes pénzügyi teljesítés, személyek jogellenes befolyásolása vagy megfélemlítése, hamis vagy manipulált bizonyítékok előállítása és felhasználása, illetve más személyek jó hírnevének szándékos csorbítására irányuló, büntetőjogilag releváns magatartás gyanúja merült fel Pócs Jánossal szemben.
Az aktivista nyílt levelet írt Pócs Jánosnak
Ezt megelőzően Lakatos Ádám közösségi oldalán írt egy nyílt levelet az ellenzéki képviselőnek, amelyben többek között azt kérdezte: „Milyen érzés azért fizetni, hogy valaki azt mondja, amit Ön szeretne? Milyen érzés egy Facebook-posztért 20 000–30 000 forintot fizetni? Azért, hogy valaki elvigyen Önhöz egy embert, aki egy előre megírt és eljátszott szöveget mond el a videóban, tényleg képes akár 100 000 forintot is fizetni?”
Ön mondta: bármennyi pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy Magyar Mártont és testvérét, Magyar Péter miniszterelnököt lejárassa, bármi áron
– tette hozzá a gyermekvédelmi aktivista, aki azt állította, hogy több banki bizonylat is birtokában van arról, hogy Antal-Bús Barbara pénzt utalt Pócs János egyik emberének.
„Több magánbeszélgetés is a birtokomban van, amelyekben pontosan leírja, hogy Ön mit szeretne, mire kéri a fizetett emberét, és hogy amennyiben az illető nem teszi meg, amit kér, Ön milyen lépéseket fog tenni” – fogalmazott a nyílt levélben Lakatos Ádám.
A Facebookon közzétett levél mellé csatolt két átutalási bizonylatot is: az egyiken augusztus elsején, a másikon 13-án történt egy-egy 20 ezer forintos tranzakció. Az átutalások közleményeiben ez áll: „Jani bácsival megbeszéltem. Egyeztess kérlek.” Illetve: „Póccsal megbeszéltem”.
Mindkét kifizetés kedvezményezettje Molnár Zsolt volt, akivel a „Pócs Pacekban” nevű csatornán augusztus 12-én készült egy interjú, amelyben többek között Magyar Péter testvére, Magyar Márton volt a téma.
Pócs János még júniusban egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben egy újabb videót ígért. Utóbbiból állítása szerint kiderül az igazság a Szőlő utcai botrányról – ami szerinte álbotrány –, és arról is, hogy ki az a „Zsolti bácsi”. A videóban Kiss Márió nevelőt hallhattuk, a javítóntézet körüli botrány egyik koronatanúját, aki szerint a Zsolti bácsi-ügy a Tisza Párt felépített stratégiája lehet, amely célja kizárólag a pártpolitikai haszon volt. A nevelő arról beszélt, hogy hamis lehet a „Zsolti bácsis” vád, Sanyika pedig hazudott.
LEHET, HOGY EZEK A BEJEGYZÉSEK IS TETSZENI FOGNAK
AZ ELTŰNT FÁSY CSALÁD NYOMÁBAN
8:46 HATALMAS RÖHÖGÉSBEN TÖRT KI MAGYAR PÉTER ÉS ORBÁN ANITA POZSONYBAN, AMIKOR MEGLÁTTÁK, HOGY KIVEL FUTOTTAK ÖSSZE
5:56 FÁSY ÁDÁM NEKIMENT MAJDNEM SZABÓ BÁLINTNAK
1:43 KOMOLY KÁROKAT ÉS FENNAKADÁSOKAT OKOZOTT A SZERDA ESTE MAGYARORSZÁGRA LECSAPÓ VIHAR.
23:04 TRAGIKUS BUSZBALESET TÖRTÉNT, A SOFŐR A HELYSZÍNEN SZÖRNYETHALT
23:43 NAGYAPÁM RÉGI ORVOSTÁSKÁJÁNAK SÁRGARÉZ CSATJA MÁR A SZÜLETÉSEM ELŐTT IS FERDÉN ÁLLT.
12:45 HALLERNÉ NAGY ANIKÓVAL ORDIBÁLT BALLA KÉPVISELŐ
3:29 KIGYULLADT EGY LAKÁS TEGNAP ESTE A 15. KERÜLETBEN, EGY KÉTGYERMEKES ÉDESANYA SAJNÁLATOS MÓDON ELHUNYT.
0:47 MEGTALÁLTÁK AZ OZORÁN ELTŰNT FÉRFIT.
4:26 EZ LEHET A KÖVETKEZMÉNYE AZ OROSZ DIPLOMATÁK HAZA KÜLDÉSÉNEK
7:37 A BLIKK FELHÍVTA DUDÁS MIKLÓS GYÁSZOLÓ PÁRJÁT
NAPOK ÓTA HALOTT LEHETETT DUDÁS MIKI, MIRE RÁTALÁLT A PÁRJA.
MEGJÖTT A BONCOLÁS EREDMÉNYE
ELHUNYT A SZEGEDEN ELTŰNT DOKTORNŐ.. 2 NAPJA A KÓRHÁZBÓL TŰNT EL, MA A RENDŐRSÉG MEGTALÁLTA
MOST JÖTT A BEJELENTÉS. EGRESSY MÁTYÁS CSALÁDJA JELENTETTE BE A FELFOGHATATLANT.
ÚJABB HÍREK JÖTTEK A HOLTAN TALÁLT DOKTORNŐ KAPCSÁN…
MOST DERÜLT KI… NEM CSAK SÜLLŐS GYULA HALT MEG A KENYAI REPÜLŐGÉP SZERENCSÉTLENSÉGBEN, HANEM…
MEGSZÓLALT A BONCMESTER DUDÁS MIKI KAPCSÁN
SÜLLŐS GYULA, ÉS CSALÁDJA HALT MEG A KENYAI REPÜLŐGÉP BALESETBEN
RUBINT RÉKA SZÖRNYŰ BETEGSÉGÉRŐL VALLOTT
KAPCSOLAT
Fontos számunkra, hogy az Ön véleményét megismerhessük. Írhat számunkra e-mailt:
CONTACT LIST
Skype: skype.username Behance.net/username WhatsApp: +01 99 8877-6655 KAPCSOLATFELVÉTELI ŰRLAP
* Főoldal
* Rólunk
* Kapcsolat
